"Mi sem tagadhajuk meg önmagunk, ahogyan az oroszlán sem házicica..."

                         Natural Lifemanship    

Rólunk

Programunk számtalan ember, ló és együtt töltött pillanat eredménye. Ezúton is köszönet Mindenkinek, aki részt vett benne! Bármennyit is tanultam, legfontosabb mestereimnek Őket érzem és boldogan tekintek vissza minden közös élményre. Ezek mind olyan ajándékok, amelyek végigkísérik az életem. Az út, mely idáig vezetett önmagáról szólt. Nem voltak kitűzött célok, sem irányok. Mindig csak a pillanat kérdései és a megdöbbentő, nem is várt eredmények öröme. Mégis elérkeztünk valahová. Számtalanszor megfogalmazódtak a csoda és az élet új aspektusai. Bár tudom, hogy az út végtelen, hiszem, hogy amit eddig elértünk azzal jobbá tehetjük az életet. Azért dolgozunk, hogy Önök is részesei lehessenek ennek.

Varju Kata - mediátor, life coach, ló terapeuta

Az International Association of Coaching and Mediation tiszteletbeli tagja, a Magyar Design Szövetség alapító tagja, a Kalyiba erőszakmentes lókiképzője és tanára, a HAHET program alkotója

A kislány talán még mindig ott ül a hatalmas napsütéses teraszon és az életen gondolkodik. Még nem hiszi el igazán, hogy én Ő vagyok, de a mesékben már újra tud hinni, visszanyerve ezzel gyermeki mivoltát. Telve voltam álmokkal. Rejtett, ki nem mondott, nagyon távoli vágyakkal. Diszlexiás, ügyetlen, suta kislány voltam. Az, aki mindig mindent elront. Akit csúfolnak, akit kinevetnek és akit mindig hátra lehet tolni, mert senki nem veszi komolyan. A családom így szeretett. Elfogadó szeretetük burkában megpihenhettem, mást, többet azonban sosem gondoltak felőlem. Ültem a teraszon és gondolkodtam az életen. Próbáltam megfejteni miért érzem magam kívülállónak, miért nem értem az életet, miért oly természetes ez a többi ember számára. Nem esnek orra, értik egymást és otthonosan léteznek a világban. Talán, ha nekem is ment volna mindez, nem is akartam volna megfejteni semmit sem. Álmaimban művész voltam és tudtam valamit, ami segít. Alkottam, szárnyaltam, és főleg ragyogtam és nem voltam többé egyedül. Az álmok csak érzések voltak, érzések és képek. Mégis ezek sodortak életem során és útközben sikerült megtalálnom a válaszokat. A kislány még mindig csodálkozó tekintettel szemlélget a távolból, én meg bátorítva nézek vissza rá, hisz az ő érdeme az egész.